A „Raktárközi mozgás” menüpontban lehetősége van az elérhető raktárai között készletek mozgatására.

Új raktárközi mozgás #
A „Raktárközi mozgás” A „Raktárközi mozgás- a vonatkozó felirattal ellátott zöld gombra kattintva – lehetősége van „Új raktárközi mozgás” indítására.

Elsőként adja meg a „Honnan” mezőbe annak a raktárnak a nevét – ahonnan -, majd annak a raktárnak a megnevezését a „Hová” mezőbe – ahová – szeretné áttárolni a cikkeket. Végül beállítandó a „Mozgatás oka”, illetve a „Bizonylatszám prefix”, továbbá csatolhat megjegyzést is a vonatkozó felirattal ellátott mezőbe.

Ezt követően kattintson az „Új tétel” gombra, ahol társíthatja a már korábban rögzített cikkeket, de akár teljesen újat is megadhat. A „Cikk keresése” mezőbe írja be a termék megnevezését, vagy cikkszámát. A megjelenő táblázatszerű listán látható az adott termékre vonatkozó „Cikkszám”, „Cikk”, „Mértékegység”, „Áfa”, „Státusz”. Egy kattintással válassza ki a megfelelő cikket a listából majd, az ablak alsó részén a megnevezés mellett adja meg a mennyiséget a vonatkozó felirattal ellátott mezőben.

(Lehetősége van vonalkód alapú keresésre is a „Cikk vonalkód mezőben, továbbá előre elkészített cikklistát is tud hozzáadni a „Cikklista nincs kiválasztva” feliratra kattintva. (Ennek elkészítésének módját a Cikklisták menüpontban olvashatja.)
Legvégül az ablak alján található „Cikk hozzáadása” gombra, (duplán kattintson, amennyiben módosította a mennyiséget) majd az „X” gombra kattintva véglegesítse a folyamatot.
A cikk kijelölését követően, de még a tényleges hozzáadás előtt a jobb oldalt megjelenő ceruza ikonra kattintva módosíthatja a kijelölt termék adatait. CIKK SZERKESZTŐ
Az ablak jobb felső sarkában az „Új cikk felvétele” gombra kattintva, korábban még nem rögzített terméket hozhat létre a programban. CIKK KEZELŐ
A „Tételek importálása” gombra kattintva tömegesen adhat hozzá új cikkeket a Raktárközi mozgáshoz. Ennek használatát itt olvashatja: Tételek importálása gomb használata.
A felület alsó részén, a „Tételek” táblázatszerű listában vannak felsorolva mindazon árucikkek, melyek fel lettek véve a raktárközi mozgásra, továbbá azok száma és összértéke is megjelenik.
A felvett cikkekre vonatkozóan a „Műveletek” (itt lehetőség van módosítani, illetve törölni az adott terméket a listáról) „Sorszám”, „Cikkszám”, „Cikk”, „Mennyiség”, „Mértékegység”, „Nettó egységár”, „Bruttó egységár”, „Áfa”, „Bruttó ár” oszlopok jelennek meg. (Egy-egy sorban egy-egy cikk van feltüntetve.)

A raktárközi mozgásról szóló bizonylat tényleges kiállításához kattintson a „Kiállítás”, majd a felugró ablakban a „Végleges kiállítás” gombokra (amennyiben itt szeretné megszakítani a folyamatot, kattintson a „Mégsem” gombra).
Végül, ha a „PDF generálása” gombra kattint, új ablakban jelenik meg a letölthető, illetve lementhető fájl előnézeti képe.
A „Bezárás” gombra kattintva a menüpont nyitóképére tud visszatérni.
Amennyiben még nem szeretné véglegesen kiállítani a raktárközi mozgásról szóló bizonylatot, csak a „Mentés” gombra kattintson (a „Kiállítás” gombra ne), a művelet későbbi folytatásához. (Ebben az esetben lehetősége van megtekinteni a raktárközi mozgásról szóló bizonylat piszkozatát, amennyiben a „PDF generálása” gombra kattint, továbbá a fentebb említettekhez hasonlóan itt is módosítani tudja a tételekre vonatkozó adatokat.) Ha ezt követően klikkel a „Bezárás” gombra, bármikor visszatérhet a szerkesztési felülethez.
Abban az esetben, ha a „Mentés” vagy a „Kiállítás” gombra történő kattintás nélkül választja a „Bezárás” gombot, később már nem tudja folytatni a műveletet, csak, ha előröl kezdi azt.
Meglévő raktárközi mozgás szerkesztése #
A korábban létrehozott raktárközi mozgás szerkesztésére is van lehetősége. Ehhez kattintson a “Nyitott” állapotú raktárközi mozgás bizonylat soron a “Műveletek” nevű oszlopban látható “szem” ikonra. Lehetősége van a korábban beállított paraméterek módosítsára és véglegesítésére. További műveleteket itt olvashatja: “Új raktárközi mozgás“.

A menüpont nyitóképén elhelyezkedő „Dátumválasztó”, illetve „Mettől”, „Meddig” legördülő menüknél az adott időintervallumban létrehozott raktárközi mozgásokra tud rákeresni. A „Szűrők mutatása” gombra klikkelve tovább szűkítheti a találatok számát. A vonatkozó felirattal ellátott mezőkben megadhatja, illetve beállíthatja a „Bizonylatszám”, „Honnan”, „Hová”, adatokat.
A szűrést követően egy táblázatszerű listában láthatóak a különböző raktárközi mozgásokkal (egy-egy sorban egy-egy raktárközi mozgás van feltüntetve) kapcsolatos információk, melyeket a következő – megfelelő névvel jelzett – oszlopok tartalmaznak: „Műveletek”, „Bizonylatszám”, „Honnan”, „Hová”, „Állapot”, „Raktárközi mozgás ideje”, „Kiállító”, „Tételszám”.
A „Műveletek” oszlopban – még nem kiállított raktárközi mozgásról szóló bizonylat esetében – a „szem” ikonra kattintva megtekintheti, majd módosíthatja, illetve ténylegesen kiállíthatja a raktárközi mozgás bizonylatot; a „PDF” ikonra klikkelve pedig a piszkozat előnézeti képét tekintheti meg.

Kiállított raktárközi mozgás bizonylat esetében a „szem” ikonra kattintva megtekintheti a raktárközi mozgást, a „PDF” ikonra kattintva „PDF” fájlt generálhat.
